2014. szeptember 18., csütörtök

Amikor egy CDC kutató kitálal




Adott egy tíz éves tanulmány, melyben az MMR oltás és a autizmus kapcsolatát vizsgálták. Ez a tanulmány az adott lap (Pediatrics) előfizetői számára szabadon letölthető, ennyit arról, hogy a CDC milyen mélyen el akarta hallgatni a tanulmányt.

A tanulmányon öten dolgoztak, így William Thompson is, aki valóban a CDC munkatársa. A tanulmány végeztével Thompson egy adott kérdésben nem értett egyet a társszerzőkkel és itt álljunk is meg egy pillanatra, nézzük a tanulmányt!
624 autista és 1.824 egészséges gyermek kapcsán vizsgálták, hogy az MMR oltás okozhat-e autizmust. Meglepő eredmény született: NEM okoz. Thompson viszont úgy találta, hogy az oltott afroamerikai gyermekek egy bizonyos korcsoportjában szignifikánsan több az autista. A másik négy szerző meg úgy gondolta, hogy ilyen kis esetszámnál nem lehet messzemenő következtetéseket levonni (5 gyermekről beszélünk).

Thompson tíz évvel később összeakadt Dr. Brian Hooker-rel, a közismert oltásellenessel, aki szerint egy világméretű összeesküvés során próbálják az autizmus valódi okát elrejteni, így azt is, hogy fia állapotáért szintén a higanytartalmú oltás felelős. Hooker-nek több se kellett, el is kezdte gombhoz varrni a kabátot és a tanulmány adatait addig gyúrta, míg kijött a döbbenetes eredmény: az oltottak közt 340%-kal több az autista.

Döbbenetes, megrázó eredmény... De akad azért pár furcsaság.
  1. Egyrészt a 340%-os növekedés CSAK a 36 hónapos csoportban volt megfigyelhető. A 18, 24 hónapos korosztályban nem volt ilyen kiugró eltérés. Íme Hooker egyik ügyeskedése: azt a korcsoportot veszi, ahol már jó eséllyel diagnosztizálni lehet az autizmust és mit talál? Autista gyerekeket! Elképesztő összefüggés, hogy az oltás akkor okoz autizmust, amikor egyáltalán diagnosztizálni tudják azt.
  2. Másrészt a 36 hónapos korcsoporton belül csak az afroamerikai és azon belül is a fiúk körében találta ezt a kiugró eredményt. Fura, pláne ha azt látjuk, hogy ezen csoportban 5 (!!!) gyermek volt csupán és ő ebből hozta ki a 340%-os eredményt.
    Nem először jön ez elő, de akkor megint: ilyen elképesztően kis számból messzemenő következtetéseket levonni orbitális hiba, mivel rendkívül torz eredményeket kapunk.
  3. Az eredeti, eset-kontroll vizsgálathoz gyűjtött adatokat ő egy kohorsz-tanulmányban értékelte, gyk. villával akart levest enni. 
Roppant ügyes játék a számokkal és itt eljutottunk egy másik fontos ponthoz: a fenti 340%-os arányhoz az eredeti tanulmánynak, a CDC-nek a világon semmi köze, ezt Hooker kalapálta össze utólag. Tehát a CDC olyasmit titkolt el, amiről nem is tudott.

De lássuk Thompson vallomását, mert ez teszi igazán röhejessé az egészet:

Te jó ég! Nem hiszem, hogy megtettük, amit megtettünk. De megtettük! […]
Mind megtörtént! […]
Karrierem legalacsonyabb pontja, hogy hagytam azt, hogy mindez megtörténjen. […]
karrierem legalacsonyabb pontja, hogy egyetértettem a tanulmánnyal és egyetértésemben nem jelentettünk fontosabb talált kutatási eredményeket […]
Teljes mértékben szégyellem amit tettem […]
mára már nagyon szégyellem […]
belenyugvó voltam és támogattam ezt […]
nem jelentettünk semmilyen lényeges megállapítást […]
Nagyon szégyellem magam amikor olyan családokkal találkozom, akiknek autista lett gyermekük. […]
Nem fogok hazudni, alapjában véve abbahagytam a hazudozást.

Nos, ennyi. 10 összevágott mondat, amiről azt se tudni, hogy az adott tanulmány, vagy épp a tegnap odakozmált marhapörkölt kapcsán mondja.
Ez lenne CDC setét titka, a Nagy Leleplezés, amit véres rongyként kell rázni, mert most aztán jól lelepleződtek!

Persze lehet még fokozni.
  • A filmet Andrew Wakefield készítette. Az az ember, aki szándékosan hamisított kutatási eredményeket, mert autista szülők ügyvédjei lefizették. 
  • Hooker átverte a kutatót, amikor Thompson beleegyezése nélkül rögzítette, majd osztotta meg a telefonbeszélgetéseiket. Mókás, hogy az igazság felkent harcosa, amúgy szemrebbenés nélkül veszi hülyére azt, aki megbízik benne.
  • Ezek után még a kutató nevét is kiszivárogtatták, amibe szintén nem egyezett bele
Olyan apróságokkal meg ne is foglalkozzunk, hogy Wakefield Sztálinnal, Hitlerrel és a holokauszttal próbálja az egészet összemosni, nyilván nem ma doktorált demagógiából.

2 megjegyzés:

  1. Igen, nagyon logikus és hihető, hogy a gyógyszergyárak által fizetett orvosügynökök mondanak igazat és a független, a bizniszben nem érdekeltek pedig hazudnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogyan az autószerelők, pékek, ácsok, villanyszerelők és minden létező szakma képviselője abban érdekelt, hogy téged átverjenek és hasznot húzzanak rajtad, mert az adott területen lévő cégek pénzelik őket.
      Ezért szabad csakis laikusokban bízni, mert azok mindig jobban tudják és őszinték.

      Egyszerű a világ, mint a faék...

      Törlés