2012. szeptember 23., vasárnap

Coming out

Kiirtani? Igen, ideiglenesen ki lehet irtani barmit. Rá ötven évre meg csodálkozunk, hogy a betegség visszatér és röhögve lép át az oltóanyagokon.
Azért mert nyugaton boldog-bldogtalant oltogatnak, még nem kell biztosra venni a hatékonyságát. Nyugaton a génkezelt előlenyek nagyipari felhasználására is kiakasztották a “Megváltás” táblát, más kérdés, hogy ötven év múlva lesz-e fejcsóválás.
néha talán jobb lenne az anyatermészetre és az okos immunrendszerünkre bízni a dolgokat, nem pedig minden szembejövő mikróba ellen beletolni fél liter védőanyagot.
No, csak eljutunk oda, hogy hiába oltogatjuk magunkat, ezek a mocskok fejlődnek. Még a végén kiderül, hogy csak a fertőzések röhögnek jót rajtunk 50 év múlva.

Nem fogom a teljes beszélgetést bemásolni, gondolom azonnal érződik, hogy az illető egy keményvonalas oltásellenes. Miért érdekes mindez? Azért, mert ezeket a sorokat öt éve én írtam le egy fórumon.

Tessék, ez a szörnyű igazság, a Sámán valójában egy keményvonalas oltásellenes!

Volt.
Azóta ugyanis eltelt öt év és bár egy darabig próbáltam összekaparni a bizonyítékokat, hogy igazoljam elveimet, de miután sokadjára is az jött ki, hogy 2+2=4, nem volt mit tenni és kukáztam korábbi elképzeléseimet.

Ezért írom ezt a blogot, ugyanis saját magamon látom, hogy milyen nehéz feloldani a kognitív disszonanciát és elfogadni, hogy sokszor a világról alkotott képünk a hibás. A másik felet amúgy egy olyan "oltáspárti" képviselte, aki elég bunkó hangnemben osztott ki és bár igaza volt, stílusa miatt inkább tovább mélyítette ellenérzéseimet.
Igaz, néha nálam is borul a bili, de azért próbálok türelmes és tárgyilagos maradni, mert indulatból nem lehet érvelni (illetve lehet, de nem érdemes).

Bizonyíték-kauzalitás-bizonytalanság, ez vezessen minket! Higgyünk a bizonyítékoknak, lássuk az összefüggéseket és soha, de soha ne legyünk túlságosan magabiztosak!

A fenti beszélgetés amúgy a pneumo-oltás kapcsán született, amiről hamarosan egy hosszabb bejegyzést is írok, ott ugyanis máig bizsereg a sámán-ösztönöm, amikor eszembe jut a régi reklám a sínen ülő kisbabáról és a felé robogó vonatról.
Bizony-bizony, a gyógyszeriparnak se kell a szomszédba mennie, ha ámítani és riogatni akarja a népet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése