2012. szeptember 17., hétfő

Nyílt levél a Gyógyhír magazinnak

Az említett videó, emitt található.

Kedves Pataky Enikő!

Volt szerencsém látni a A HírTV Gyógyhír Magazinjának 2012. szept. 9-i adását, melyben az oltások előnyei és mellékhatásai kapcsán készítettek riportot. Egyrészt örömteli, hogy hiánypótló módon foglalkoznak a témával és remélem ígéretükhöz híven folytatják a téma kibontását. Másrészt meg kell jegyeznem, a műsor során elhangzott pár hibás állítás, melyek erősen torzíthatták az oltásokról kialakult képet a nézőkben.

Az, hogy a BCG oltás en bloc bizonyítottan nem hatásos, erős költői túlzás. Tény, hogy az Ön által említett 1969-es WHO tanulmány(India, Madras) kimutatta, hogy a BCG-vel oltott és oltatlan lakosság TBC fertőzötteinek számában nincs eltérés, de
1. Az említett '69-es tanulmány is kimondja, hogy felhasznált oltóanyagok korábban az Egyesült Királyságban hatékonyak voltak - ennek oka, hogy jelentős eltérések adódhatnak népcsoportok és földrajzi helyek között.
2. Önök megemlítik, hogy a gyermekek első nyolc évében a BCG semmilyen védelmet nem nyújt -gondolom a fenti tanulmány alapján-, ezzel szemben a kutatók külön kiemelték, hogy a program során a gyermekeket nem is vizsgálták.
3. Azóta számos vizsgálatot végeztek, melyek viszont bizonyították a BCG oltások hatékonyságát (gyermekeknél is). Miután egy tanulmány cáfolja és tucatnyi másik igazolja a hatékonyságot, igen erős dolog azt állítani, hogy a BCG oltás teljesen hatástalan lenne.

Labant Csaba érveinek többsége szintén csúsztatásokra, soha nem igazolt állításokra épül. Például a mérgező anyagok kapcsán tett nyilatkozata is alapvető, elemi kémiai ismeretek hiányát feltételező hibáktól hemzseg: az alumínium-hidroxid nem mérgező (még nagy mennyiségben sem), a formaldehidet nem tiltották be(csak bizonyos területeken) és kis mennyiségben kiemelt szerepe van az emberi anyagcsere-folyamatokban(tehát nem rákkeltő), higany pedig egyetlen oltásban sincs és nem is volt (higanyvegyületet, vagy inkább etil-higany származékot tartalmaznak, ami teljesen más tészta).

Az oltások hatását és hatékonyságát több ezer vizsgálat és felmérés támasztja alá. Európában egyetlen oltóanyagot se vezettek be anélkül, hogy előtte kisebb csoportokon ne tesztelték volna azokat. Ócsai Lajos nem az oltásokkal, hanem az oltási renddel kapcsolatban mondta, hogy Magyarországon hagyománya és sok éves tapasztalata van annak.
Nem tudok olyan európai országról, ahol a közegészségügyi hatóság ne vizsgálta volna a bevezetni kívánt oltóanyag hatékonyságát. Amennyiben Labant Csaba tud ilyenről, örülnék, ha megosztaná ezen információit. Ha történt is ilyen, akkor a korábban elvégzett, külföldi vizsgálatok alapján dönthetett a hatóság a bevezetés mellett - tehát ha nem is saját, de mindenképpen volt vizsgálat.

Labant Csaba egyik gyakran hangoztatott érve, hogy 200 év alatt már születnie kellett volna olyan tanulmánynak, melyben több generáción keresztül vizsgálják az oltott és oltatlan populációt. Már elnézést, de ezzel gyakorlatilag azt várja, hogy több ezer/millió ember és azok leszámozottai ne kapjanak oltást -ezzel kvázi tegyék ki őket igen komoly veszélynek-, csak azért, hogy kiderüljön milyen hosszú távú mellékhatásokat okozhatnak az oltóanyagok. Mondani se kell, hogy ilyen súlyú erkölcsi döntést senki se hozhat és szerencsére eddig nem is hozott meg.

Labant úr Olaszország mellett gyakorlatilag nem tud még egy olyan országot mondani, ahol sikeresek lettek volna az ilyen jellegű perek(oltások és az autizmus/autoimmun betegségek közti kapcsolat). Az Egyesült Államokban például egy sikeres esetre jutott 4000 sikertelen, ez azt hiszem jól példázza, hogy a bíróság mennyire találja megalapozottnak ezen indítványokat. Abban az egy esetben is egy rendkívül ritka(alig 10 ismert eset) enzim-defektus miatt okozhatott autizmust az oltás.

Érdekes adalék, hogy bár a Thiomersal-t több, mint egy évtizede kivonták a forgalomból számos nyugati országban, az autista gyermekek száma továbbra is meredeken emelkedik. Hogyan is okozhatja ez a vegyület az autizmust, ha már nincs is forgalomban? Ez ügyben végzett tanulmányokat(Hviid '90, Heron '91-'92, Andrews '88-'97, Price '10) már nem is említem, melyek az élethez hasonlóan cáfolták az oltásellenes lobbi elméleteit.

Ami a műsorban megszólaló két szakértőt illeti, nem tisztem kompetenciájukat és tudásukat megkérdőjelezni, de annyi bizonyos, hogy nem őket kellett volna kamera elé rakni. Biztos vagyok benne, hogy akad szakember ebben az országban, aki sokkal gördülékenyebb és közérthetőbb formában el tudja magyarázni az oltások hatásait és előnyeit.
Továbbá elhiszem, hogy nincs idejük, hogy minden, a műsorban elhangzott állítás kapcsán fact-check-et végezzenek, de akkor inkább kérjenek külső segítséget, mint igen súlyos és alaptalan állításokat tegyenek.

Köszönöm figyelmét és további eredményes munkát kívánok Önöknek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése